Biblia

Mi ez és hogyan olvassuk?

A Biblia szó jelentése könyvecskék – azaz több könyvnek az összessége. Ezeket a könyveket nagyon különböző időben írták különböző személyek, egy azonban közös volt bennük – ismerték és szerették Istent a könyvek írói és vagy Isten Maga mondta nekik, hogy írják meg azt a könyvet, vagy ők akarták rögzíteni mindazt, amit Istennel vagy átéltek, vagy Istentől kaptak kijelentést.

A Bibliának két fő része van – az Ószövetség és az Újszövetség. Az Ószövetség időben a teremtéstől kezdve nemsokkal addig tart, amíg Jézus megszületett. Az Újszövetség Jézus születésével kezdődik, és tart a korai keresztény egyház megalakulásáig, illetve az utolsó könyve az Újszövetségnek egy prófétai könyv a jelenről/jövőről, a világ végéről, az ítéletről és az újjáteremtett Földről. A Biblia könyvei régen külön-külön voltak, amíg Istent szerető és ismerő emberek össze nem tették ezeket egy ún. kánonba. Voltak más könyvek is, amikről azt mondták ki, hogy azok nem Isten késztetésére íródtak és nem helyes képet festenek Istenről. Mindez nagyon régen történt. Sok időbe telt, mire a Bibliát mindenféle különböző nyelvre lefordították. Magyar nyelvre először Károli Gáspár fordította a Bibliát (ezt hívják Károli Bibliának), majd alig pár évtizeddel ezelőtt született meg az eredetit újra magyarra fordító Protestáns új fordítású Biblia. Létezik még egy-két újabb magyar Bibliafordítás is, amikről most itt nem írok.

Miért higyjem el, amit a Biblia ír? Sokan feltették már ezt a kérdést. Többen hosszas nyomozásba kezdtek, hogy a Bibliában írtakról bebizonyítsák, hogy nem igazak. Sokan akik ezt őszintén és alaposan megvizsgálták, végül maguk is hívőkké lettek. Az Ószövetségi események elég régen történtek bár róluk is van sok régészeti bizonyítéki, viszont az Újszövetségi eseményekről tengernyi bizonyíték áll fenn. A Római Birodalom idején történtek mindezek, így római források is megerősítik a történteket. Végsősoron azonban maga az Egyház léte 2000 éve is bizonyítja, hogy valaminek történnie kellett akkor, régen.

Hogyan olvasd? Az Újszövetséggel kezd. Az egész Biblia fontos, de az Újszövetséget jobban ismerni fontosabb, mint az Ószövetséget. Kezdd a négy evangéliummal (Máté, Márk, Lukács és János). Ha valamit nem értesz, kérd Isten Szentlelkét, hogy megmutassa neked, hogy miről van szó. De ha nagyon nem érted, akkor tedd félre és térj vissza rá később. Eleinte kicsit soknak tűnhet mindaz, amit olvasol, de ez ne keserítsen el! Nem kell siess az olvasással, inkább ha valamin megakad a figyelmed, akkor tölts időtt Istennel együtt azzal, hogy együtt tűnődtök azon, mit jelenthez az a rész a Bibliából! Isten írta, úgyhogy Ő tudni fogja!

Az Ó- és Újszövetség, amint a nevében is szerepel, egy-egy szövetséget mutat be. Az Ószövetség a zsidó néppel köttetett, amit azonban Jézus beteljesített és végül eltörölt. Jézusban köttetett meg az Újszövetség immár minden ember és Isten között. Ezt azért fontos tudni, mert ami az Ószövetségben szerepel, kicsit furcsának tűnhet itt-ott. Istent a legtökéletesebben Jézus mutatta be.

A linkek oldal alatt találsz egy-két online olvasható Bibliát, ha nincs kéznél nálad egy.